Legfrissebb híreink

Gloomy Sunday lemezbemutató koncert!

A Csepregi - Rátonyi duo Gloomy Sunday c. Cd-jének lemezbemutató koncertje a Magyar Tudományos Akadémia Dísztermében 2009. November 27. 19h.-kor. Az est vendége Király Linda és Dunai Tamás színművész is, aki részleteket idéz Seress Rezső életéből.

A koncertet az EMI kiadó szervezi, aki minden egyes jegy mellé egy Gloomy Sunday Cd-vel és egy pohár pezsgővel kedveskedik a koncertlátogatónak. Az előadás végén a pezsgő mellet a művészek dedikálják a CD-ket.


Csepregi Gyula kapta a Szabó Gábor-díjat

Idén Csepregi Gyula szaxofonosnak ítélte a Magyar Jazz Szövetség a rangos elismerést, melyet a Magyar Jazz Ünnepének nyitókoncertjén, március 19-én 19 órakor vehet át a Budapest Jazz Clubban.
Csepregi Gyula a hazai jazzvilág meghatározó egyénisége, szinte minden neves hazai előadó lemezén szerepel vendégszólistaként. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára, ötszörös Emerton-díjas, kétszeres nívódíjas művész, számos nemzetközi elismeréssel is jutalmazták, többek között a Montreaux-i Jazz Fesztivál legjobb szólistának járó díjával, a Hágai Fesztivál különdíjával, a Finn Rádió Nívódíjával és a Norvégiában megrendezett EBU Fesztivál "Kiemelkedő szólista" díjával. Tagja egy nemzetközi "All Stars" zenekarnak, amelyben partnere Mike Stern gitáros, a Spyro Gyra zenekarból ismert Dave Samuels vibrafonos, a többszörös Grammy-díjas Yellow Jackets zenekar alapítója, Russel Ferrante zongorista és a legendás Weather Report együttes dobosa, Alex Acuna.

A Magyar Jazz Szövetség február 14-i közgyűlésén a zenészeknek ítélt Szabó Gábor-díj mellett egy új elismerésről is szavaztak, a Pernye András-díjat a hazai jazzművészet fejlődéséhez kiemelkedő munkássággal hozzájáruló szervezők, újságírók és fotósok számára ítélik oda: az első elismeréssel Maloschik Róbertet jutalmazták.

Csepregi-Rátonyi duo lemezbemutató koncert

Csepregi Gyula és Rátonyi Róbert lemezbemutató koncertet ad Private Conversation címmel 2009. február 13-án 19 órakor a Magyar Tudományos Akadémia Dísztermében. Az esemény az „Akadémiai Klub koncertek” sorozat keretében történik.

Jegyek kaphatók:

Broadway Jegyiroda

1134 Bp. Hollán Ernő u. 10. (Szabad Tér Jegyiroda) Tel: 340-40-40, 340-48-83 Nyitva: H-P: 11-18h

1026 Bp. Gábor Áron u. 74-78. (Rózsakert)
Tel: 200-57-98 Nyitva: H-P: 10-19h

Online jegyrendelés: www.broadwayjegyiroda.hu

Csepregi-50

Csepregi Gyula 50.-ik születésnapja alkalmából úgy gondolta a Klasszikus és Jazz Kft vezetője Retkes Attila, valamint állandó munkatársa Bércesi Barbara, hogy egy koncertet rendeznek az ünnepeltnek a Művészetek Palotájában. www.mupa.hu
Az esemény időpontja 2008.december 08.
Csepregi Gyula különleges meglepetésekkel készül az estre, melynek alapzenekara a M.J.Q.lesz / Szakcsi - Vasvári -Szende -Csepregi/, de fellépnek még olyan külünlegességek is, mint pl. egy harangzkr. a Baptista Harangzenekar személyében Mátyus Elvira vezetésével, vagy a Foolmoon vokálegyüttes, avagy a Saxprofessors nevű szaxofon kvartett, amiben Cs.Gy.-n kívül Majtényi Csilla, Makovics Dénes, és Balogh József fújnak, de természetesen ott lesz Rátonyi Róbert is, aki a duo formációban hallható. A koncert zenei rendezője Zsoldos Béla, aki hangszerel is néhány számot az alkalomra.


Csepregi-Rátonyi duo

Megjelent a Csepregi-Rátonyi duo első CD-je. Az album a Private Conversation címet viseli, és egy Dave Grusin szám kivételével a két előadó kompoziciói hallhatók rajta. A Playboy magazin szeptemberi számában, ill. a Gramofon szept.-ben megjelenő példányában olvashatnak kritikákat az anyagról. Mindkét cikk igen magas színvonalúnak tartja az albumot, és dícséri mind a kompozíciókat, mind az előadást egyaránt. A szerzők, ill. előadók szerint is ez életük egyik legjobban sikerült produkciója.

A lemez többek között megvásárolható :

a www.dalok.hu 

a www.songo.hu 

zeneportálokon.


www.ratonyirobert.hu


Magyar Jazz Quartet

Húsz év elteltével újra összeállt a 80-as évek jazz siker csapata a legendás Magyar Jazz Quartet.Az ötlet, hogy újra játszanak Jávori Vilmostól ered, aki mindig egyik kedvenc formációjának tartotta az együttest. Sajnos a csapat újkori első koncertjén már nem vehetett részt súlyos betegsége miatt, s néhány hétre rá végleg eltávozott közülünk. A tagok / Szakcsi, Csepregi, Vasvári/ úgy döntöttek, hogy már csak Vili emléke miatt is tovább viszik a zenekart, s így a bemutatkozó koncerten még "beugrónak" számító Szende Gábor dobos lett az állandó új tag. A Gramofon zenei szaklap jubileumi kiadványának mellékleteként jelent meg 2007-ben új CD-jük Last Time Together címmel, melyet elhúnyt barátaik, Jávori Vilmos és Ablakos Lakatos Dezső emlékének szenteltek.

Csepregi Hip-bop

Ebben az évben megalakult Csepregi Gyula vadonatúj formációja a Csepregi Hip-bop, amely túl van már néhány bemutatkozó koncerten, többek között a Columbus és az A38 Hajón is hallhatták a zenekart az élelmesebb jazz rajongók. Legközelebb szeptember 30-án Biatorbágyon találkozhattok az együttessel.


Vissza

Csepregi Gyula Szaxofonművész (1958 - 2014)

 A magyar zenei társadalom megítélése szerint ő Magyarország "vezető szaxofonosa". Nevével közel ötszáz hazai kiadványon találkozhatunk, szinte nincs olyan neves hazai előadó, akinek felvételén nem szerepel vendég szólistaként.

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem volt tanáraként, közel húsz éves tanári működésének következtében a ma hallható, s szintén hírnevet szerzett fiatalabb szaxofonos nemzedék  számos jeles képviselője az ő tanítványaként kezdte pályáját.
pl. a ma oly népszerű St. Martin is.

Emellett a Magyar Rádió volt tánczenekarának, a jelenleg önállóan működő Stúdió 11 zenekarnak is szólistája szintén több,mint húsz éve, ill. néhány éve már művészeti vezetője is.

Az ötszörös Emerton díjas, kétszeres Nívódíjas művész többször részesült nemzetközi elismerésben is, úgymint a Hágai Fesztivál különdíja vagy a Finn Rádió Nívó díja, illetve a Norvégiában megrendezett EBU Fesztivál "Kiemelkedő szólista" díja. Évekig volt tagja egy nemzetközi "All Stars" zenekarnak, amelyben világhírű partnerei a neves Mike Stern gitáros, a híres Spyro Gyra zenekarból ismert Dave Samuels vibrafonos, a többszörös Grammy-díjas Yellow Jackets zenekar alapítója, Russel Ferrante zongorista és a legendás Weather Report együttes dobosa, Alex Acuna voltak. Twin Lines Project néven adtak koncerteket világszerte.

Szakmai ismertető

1980-ban került az akkori Bartók Béla Zeneművészeti Főiskola tanszakára

Egy évvel később már az akkor Magyarország leghíresebb dobosának tartott Kovács Gyula zenekarában tűnik fel szólistaként.

1982-től kezdve az élvonalbeli jazz muzsikusok szinte mindegyikével folyamatosan koncertezik. Szívesen hívja őt zenekarába Kőszegi Imre, Babos Gyula, Szakcsi Lakatos Béla, Pege Aladár ,hogy csak néhány nevet említsünk. Ekkortájt figyel fel rá a pop világa is: hamar felkapják és szólistaként olyan hazai pop nagyságok mellett játszik mint Presser Gábor, a Bikini zenekar, Szűcs Judith, vagy Komár László. Szinte nincs olyan hazai pop előadó aki ne hívta volna lemezére szólistának. Gyakran feltűnik Cserháti Zsuzsa, Zoltán Erika, Gergely Róbert, Balázs Fecó, Hobo, Tátrai Tibor, Demjén Ferenc és még megannyi sztár lemezén. Ennek köszönhetően több mint félezer hazai könnyűzenei kiadványon találkozhatunk nevével.

Ugyanakkor egyre több nemzetközi jazz sikert könyvelhet el magának. Bejárja egész Skandináviát különböző ottani és amerikai muzsikusokkal. Ekkor kezdik megismerni nevét Angliában és Németországban is, ahol egyre több nemzetközi big band hívja szólistaként vendégszerepelni.

1982 és 1984 között már állandó tagja Pege Aladár együttesének, mellyel bejárja szinte egész Európát.

1984-ben Vasvári Pállal Szakcsi Lakatos Bélával és Jávori Vilmossal megalapítja talán minden idők egyik legsikeresebb magyar jazz zenekarát a Magyar Jazz Quartett-et.  Lemezük, amely New Age címen jelent meg talán a legnagyobb példányszámban elkelt magyar jazz lemez volt. E zenekar is számos külföldi sikert ért el, a nyolcvanas évek közepén Európa egyik legnépszerűbb formációjaként tartották számon. Csepregi Gyula ekkor kapja meg első eMeRTon díját.

1988-tól tagja a Magyar Rádió tánczenekarának a Stúdió 11-nek.

Egy évvel később Vasvári Pállal létrehozza az In Line nevű formációt, melyet nem sokkal később a közönség már a legsikeresebb hazai jazzformációnak tart.

Ekkor jelenik meg első szólóalbuma In Line címmel. (1990)

Az In Line zenekar több mint 15 albumot készített, s ezek külföldön még sikeresebbnek bizonyultak mint itthon. A zenekarban az évek során megfordult a hazai jazz és popszakma krémje. Olyan legendás muzsikusok is szívesen képviseltették magukat mint az LGT dobosa Solti János vagy a jazz egyik doyen-je Kőszegi Imre. A sztárok mellett jónéhány fiatal muzsikussal is játszottak, akiknek nagy rangot jelentett az In Line-ban játszani. A siker pedig tart napjainkig.

1997 óta tagja egy nemzetközi "All Stars" zenekarnak, ahol világhírű partnerei Mike Stern gitáros, Dave Samuels vibrafonos (Spyro Gyra), Russel Fernante zongorista (a többszörös Grammy díjas Yellow Jackets zenekarból), valamint a legendás Weather Report dobosa Alex Acuna.

Csepregi Gyula Magyarország leginkább szívhez szóló szaxofonosa, akinek csodálatos játékában a kiváló technikai tudás mellett az érzelmek legszélesebb skálája is megjelenik.

Ahogy baráti körben sokszor emlegetik: a szaxofon megszólaltatásához nemcsak tudás, hanem szív is kell. Szólistaként mindig is a kísérletező, útkereső muzsikusok közé tartozott: elkalandozott a szimfonikus zene területére is (Budapest Symphonic Band), de a popzene területén is otthonosan mozog.

Díjak:

A Magyar Rádió alapította eMeRTon díj:
1986: Az év jazz zenekara (Magyar Jazz Quartett)
1995: Életműdíj (Stúdió 11 zenekar)
1996: Az év hangszeres szólistája
1997: Az év jazz együttese
1998: Az év felfedezettje (Hungarian World Music Orchestra)
1998: Magyar Rádió Nívódíj
2000: Magyar Rádió Nívódíj

2009:Szabó Gábor díj

Nemzetközi elismerések:
Különdíj (Hágai Fesztivál)
Nívódíj (Finn Rádió)
A kiemelkedő szólista díja (Norvég EBU fesztivál)